Tegnap egész nap esett országosan. A hírekben meglett férfiak sírtak, mert az eső nem tehette lehetővé a nagypénteki körmenetet, amire a legtöbb városban és faluban egész évben készülnek (ruhákat varrnak a felvonulóknak és a szobroknak, gyakorolják a felvonulást). A helyzet súlyosságát mutatja, hogy például Sevillában 1847-óta ez volt az első alkalom, hogy elmaradt egy nagypénteki körmenet az eső miatt.
Mi a szomszédos városkába mentünk körmenetre, amit a rossz idő miatt a helyi bazilikában tartottak meg. Óriási barokk figurákat vettek a vállukra a hívők, aminek csak a megmozdítása egy jó pár perces összehangolt csapatmunkát igényelt. (A szobor vivők egy szűk baráti szövetséghez tartoznak, akik kizárólagos jogokkal rendelkeznek a szobor húsvéti körmeneti díszítését, ápolását és körmeneti szállítását illetően.) Mivel egy-egy szobrot húsz-harminc ember vitt, egyszerre kellett lépniük és mozogniuk mindannyiuknak. A nagy súly miatt a szobrokat időnként át kellett tenni a másik vállukra, amihez egy közel öt perces kopogásokkal és kiáltásokkal kombinált dramaturgiára és összehangoltságra volt szükség. A zenekar követte és segítette a szobor hordozók ritmusát. Látszott mennyire koncentrálnak egymásra, a szoborra, a zenére, és hogy milyen elszántsággal viszik a súlyt a vállukon. Nem lehetett nem átvenni és átérezni a körmenet drámaiságát és a súly nehézségét. Megrendítő élmény volt. Belegondoltam, hogy ezek a körmenetek már a középkortól kezdve hasonlóan zajlanak minden évben, és valószínűleg ugyanazt az érzést váltják ki most is mint annak idején...
A körmenet után, a helyi szokásokhoz igazodva (és a helyieket követve), betértünk a templom melletti bárba, ahol összefutottunk egy húsz éve nem látott ismerőssel, aki helybéli volt. Egy Németországba elszármazott szlovákhoz ment feleségül. Késő éjszakáig beszélgettünk, magyarul...
 |
| A helyi Szűzet gyászruhába öltöztetve (és eső ellen védve), gyászzenével kísérve viszik vissza kápolnájába |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése