Nemrég olvastam egy spanyol tudományos újságban, hogy francia tudósok olyan kibernetikus fákat terveznek, amelyek képesek elnyelni a káros széndioxidot és oxigént juttatni a levegőbe. Tudósaink már előre is vetítették a képet, hogy a kibernetikus fák (amik fa és emberi tüdő formájúak lesznek), újrafelhasznált anyagokból készülnek majd, és ugyan olyan parkként és közösségi térként fognak szolgálni mint a mai zöld parkok, ráadásul éjszaka gyönyörű foszforeszkáló színnel fognak gyönyörködtetni mindenkit.
Ez kétségtelenül egy rendkívül jó találmány, ahol tudomány és design kéz-kézbe öltve hoznak létre valamit, ami javítani tudja a levegő minőségét. Fantasztikusan jó, hogy ezzel a problémával is foglalkoznak a fejlesztők! Mégis, egyfolytában azon gondolkodom, hogy miért nem jó nekünk az öreg, több millió éve bevált, elég jó eredményeket mutató, egyszerű és valószínűleg a kibernetikai fa árának töredékét érő teljesen átlagos fa. Mi lenne, ha egyszerűen fákat ültetnénk el, hogy jobb legyen a levegő minősége?
Mintha már nem is várnánk nagy változásokat magunktól. Már nem az a téma, hogy mennyi esőerdő tűnik el naponta, és hogyan lehetne ezt megállítani vagy megváltoztatni, vagy esetleg hogyan lehetne egy várost zöldebbé és egészségesebbé tenni, hanem ha már minden így alakult, hogyan tudnánk pótolni az erdőket. Ha kivágjuk az összes fát, hát majd csinálunk kibernetikus fákat, amin majd a kibernetikus madarak énekelnek és majd kibernetikus illatot fognak árasztani, és észre sem vesszük a változást. (Esetleg bankkártyánk behelyezésével az adott illatot kiválasztva azt képzelhetjük, hogy egy orgona fa alatt vagyunk). És ennek mos igaziból örülnöm kéne, mert ez mégis csak egy megoldás tiszta levegőben egyre inkább szűkölködő világunkban.
Mindent megteszünk, hogy jelenlegi életmódunkat fenntartva ne kelljen változtatni, de mindent pótolni tudjunk. Megújuló energiákról beszélünk, de arról nem, hogy a legjobb lenne, ha kevesebb energiát használnánk, az élővilág sokféleségét emlegetjük, és hogy legyünk tekintettel más élőlényekre is, mert hiányuk nagy problémákat okoz az élet körforgásában, de nehogy már egy védett lápra ne építkezzünk, ha annak munkahely teremtő ereje van… Előbb a mi túlélésünk, és aztán, ha épp úgy jön ki, hogy egy hely nehezen megközelíthető és gazdaságilag semmire se jó, akkor akár természetvédelmi terület is lehet… Mintha a természet még mindig a nagy ellenség lenne, amit le kelle győzni, és nem akarjuk észrevenni, hogy sokkal nagyobb szükségünk van rá, mint a ternészetnek ránk. Elvégre legyünk bármennyire is az evolúció csúcsa, a végén szükségleteink ugyanazok, mint egy egyszerű hangyának: víz, tiszta levegő és élelem.
Úgy gondoljuk, hogy jogunk van dönteni a többi élőlény sorsáról, a folyók folyásáról, a fák kivágásáról. Természtesnek vesszük, hogy minden a mi érdekeinket szolgálja és úgy használhatjuk a természetet, ahogy céljainknak az a legmegfelelőbb. Ádám óta tényleg uralmunk alá hajtottuk a Földet, olyan luxust teremtve magunknak, amiről bibliai őseink még csak nem is álmodtak.
Mert ha belegondolunk, hogy egy kattintással meleget, fényt tudunk előállítani, nem kell elmenni vadásznunk, mert a boltban ott van minden, és éjszaka sem fog ránk támadni egy medve vagy egy farkas, miközben éppen filmet nézünk az internetről vagy blogot olvasunk, az kétségtelenül egy óriási intellektuális bravúr, amire tényleg büszkék lehetünk. A baj ott van, hogy a legtöbb helyen, egy medvét sem hagytunk életben. Hogy nekünk nem megy ez a fészekből kiveszek két tojást, és a másik kettőt ott hagyom, hogy jövőre is ki tudjak venni. Mi elkapjuk a madarat, ketrecbe tesszük, és tessék százasával tojni!
Elvégre fejlődni, teljesíteni, termelni kell, bármi áron. A napokban került a kezembe egy az ENSZ és EU által kiadott riport, ami azt igyekszik bizonyítani, hogy a biológiai sokféleség elvesztése milyen gazdasági mínuszt jelent a társadalomnak, GDP-re is kivetítve. Itt tartunk. Ha létjogosultságot akarunk a növényeknek és állatoknak a közös Földünkön, tessék eredményeket felmutatni és profit orientáltnak lenni. Így talán számba vesszük őket. Már látom is a jövőt, hogy például egy mókus bemutatásakor az iskolában nem azt mondják a gyerekeknek, hogy szereti a mogyorót, hanem hogy melyik szektornak milyen jellegű hasznot hoz, és ezért milyen piaci értéke van.
Csak ha ez így van, akkor miért mindenki egy elhagyatott szigeten képzeli el a nyaralást? Ha egy turisztikai cég beépítette a tengerpartot szálloda komplexusokkal, akkor a reklámfilmben miért nem a betonrengetegbe és a körforgalomba futnak a cicis nénik, ahelyett, hogy egy gyönyörű elhagyatott strandon fröcskölik magukat? (Ami egyébként még azért nincs beépítve, mert a helyi környezetvédő szervezet leállította az építkezést.) Miért nem a gyárakat, a zsúfolt lakóparkokat mutogatják országimaege gyanánt, ha annak van piaci értéke? Hogy is van ez akkor? Tessék csak kikapcsolódni a technikai vívmányaink között.
Sokszor megfigyeltem, hogy különösen vidéken, akár Spanyolországban, akár Magyarországon, a fejlődés mindig valami betonos munkát jelent, de legalábbis építkezést, a dolgok "rendezését". Valami nagyon ösztönös dolog lehet ez, ahol meg kell zaboláznunk és civilizálni a természetet. Talán egy régi, ősi félelem, hogy amin nem uralkodunk, attól félni kell? Itt van például a farkas. Ősi ellenség. Minden mesében rossz PR-ja van szegénynek, és belénk van nevelve, hogy rossz állat, és biztosan megtámad és megesz. Eltelt több száz év, már környezettudatosan gondolkodunk, örülünk ha fennmaradnak a nagy ragadozók példányai itt-ott, milliókat költöttünk az újratelepítésükre és végre eredmények vannak. És akkor mi történik? Tavaly a jóléti Svédország, -ahol 1960-ban csak három darab farkas volt és kemény munkával sikerült elérni, hogy negyven év alatt 237-re emelkedjen a számuk-, vadászatot hirdetett 27 farkas levadászására, mert a parlament úgy döntött, csak 210 példány lehet az egész országban. Az eseményre 12 000 vadász regisztrált! Az érdeklődés annyira nagy volt, hogy sokan előbb kezdtek vadászni, illetve többen lőttek ugyanarra az állatra, és így egy nagy véres leszámolássá fejlődött a dolog. Pedig hát nem Kenyáról van szó, ahol a vadászat sokaknak az egyetlen megélhetés...
Szóval mindent összevéve, ha meggondolom, jobban kellene bíznom a kibernetikus fákban.
