Bikaviadal, avagy mit mondana a bika?

Banderillas,
a bikaviadalon használt dárda nevéből

Múlt vasárnap volt az utolsó bikavidal Katalóniában. A tavalyi katalán döntés, ami alapján 2012 január 1-jétől tilos a bikaviadal egész Katalóniában, óriási társadalmi vitát indított el egész Spanyolországban, jó adag politikával átszőve. Habár sohasem jártam bikavidalon, de követve a televíziós közvetítéseket nagy ünnepeken, kétségtelenül lenyűgözött az egész ceremónia és maga a viadal is. Szívem szerint azt kell mondanom, hogy igen, ellene vagyok az állatkínzásnak, de nem akarok abba a hibába sem esni, amibe például a külföldiek esnek nagyon sokszor a magyar disznóvágás kapcsán, hogy ez egy véres, barbár állatkínzás, amit be kellene szüntetni.

Falusi lányként mindig láttam hogyan dédelgetik a nagyszüleim a disznót és szinte szeretettel vágták le. Miközben  külföldiek egy primitív házi mészárlást látnak, mi  egy olyan tradíciót, ahol a család összejön, együtt dolgozik egész nap és este megüli a tort.  (Érdekes, hogy ugyanazt a szót használjuk, mint amit halottaink esetében...) Mikor kislányként egyszer fellázadtam, hogy miért kell Fricit megölni, a nagyszüleim megkérdezték, hogy akkor most szeretem-e hurkát vagy sem? Erre pedig nem tudtam mit válaszolni... Úgy gondolom, hogy aki húsevő, nézzen szembe a tényekkel, hogy az állatokat bizony megölik. És feltételezem, ha egy disznót megkérdezenének, hogy ha már így is úgy is levágják, vajon egy családhoz szeretne-e kerülni, vagy egy húsgyárba, nem kétséges melyiket választaná.

Szóval így vagyok én a bikavidallal is. Ez ilyen bikákat teljesen szabadon nevelik óriási területeken és olyan élete van, amiről egy húsbika álmodni sem mer. Igaziból megközelíteni sem merik őket, és a viadal előtt próbálják csak ki, hogy elég eleven és életerős-e. Tehát a torreádornak igen is van esélye a halálra, még ha szegény bikának nincs is sok a túlérése. Mindenesetre, ha a bika jól harcol, a taps és a tisztelet ugyanúgy ki jár neki mint a torreádornak. Halála után pedig, a legjobb éttermekben, tudván hogy ki volt ő, hagyományos gasztronómiai különlegességeket készítenek belőle. Torreádort még soha nem hallottam úgy beszélni nyilvánosan, hogy ne beszélt volna a bika tiszteletéről és szeretetéről. Ha pedig valaki látott valaha egy torreádort ölteztető ceremóniát, az mindenről szól, csak arról nem, hogy te most barátom itt mészárlásra mész. A torreádor a halálba is mehet, és erre ott tényleg felkészülnek, egy hihetelen idegállapotban.

Persze nem akarom idealizálni a dolgot. Tapasztalataim szerint, a fiatal spanyolok nagy többsége nem kedveli különösen a bikavidalt, mégha nincs is nyilvánosan ellene. Mégis, a viadal köré épült kúltúra, zene, gasztronómia és stílus, tényleg meghatározó és szinte alap a spanyol kultúrában, amihez viszont mindenki ragaszkodna. Nem könnyű dilemma. A disznóhoz hasonlóan, legszívesebben a bikát is megkérdezném, hogy ha már így is úgy is meg kell halni, akkor mit választana, egy szabad életet, ami után lassan de dicsőségesen meghal, vagy egy húsgyári cellát, ahol majd árammal agyonütik és dagadó,  illetve lapockaként eladják.

Melyik humánusabb?