Újra Spanyolországban!

Néha az az érzésem, hogy a híres "playa és sol" és mediterrán éghajlat csak a képeslapokon létezik... Múlt év augusztusában hűvös őszi hangulatban ünnepeltünk egy szabadtéri esküvőt, karácsonykor ágymelegítőt voltam kénytelen használni Madridban, most pedig húsvét hetében igazi vastag polár felsőben írogatok, miközben kinn szakad az eső. Mi lenne ha alaszkai férjem lenne??? Mindegy, legalább a spanyol pozitív életszemléletből maradt még valami.

Búcsú Paco bácsitól

Isten veled Paco bácsi! by Pablo Schnell

A napokban egy közeli rokon temetésén voltunk, ami igazán mély benyomást hagyott bennem. Eddig leginkább esküvőkön vettünk részt, és számomra ez volt az első, általam is ismert személy temetése, itt Spanyolországban. A temetés előtti napon, a halottas házba egész nap lehetett menni, elbúcsúzni a halottól, beszélgetni a családtagokkal, együtt iszogatni és beszélgetni az épület bárjában. A fekete vagy elegáns ruha egyáltalán nem volt kötelező. Kicsit zavarban is éreztem magam, hogy a halott mellett mindenki beszélget, örül a másiknak, futkosnak és nevetgélnek a gyerekek, bár mindannyian éreztük a szomorúságot, amit egy közeli kedvelt rokon elvesztése jelent.

Másnap, a temetés előtti misén, az elhunyt szellemiségében, arról prédikált a pap, hogy élvezzük az életet, örüljünk minden apró örömnek, és hogy ne felejtsük el, a szeretet megélése a legfontosabb, és ezáltal az elhunyt is a szívünkben él (ami teljesen egybevágott Paco bácsi szemléletével). A szertartás végén pedig CD-én meghallgattuk az elhunyt Paco bácsi, egyáltalán nem vallásos jellegű, kedvenc zenéjét. Mondanom sem kell, mindannyiunknak patakzottak a könnyei, és közben mindenki bátran megölelte, megcsókolta a családtagjait, szeretteit. Ilyen hangulatban telt el maga a temetés is, ami leginkább arról szólt, hogy a családtagok örültek egymásnak, és saját erejüket is megérezték ebben. 

A temetés végén, már ebédidőhöz járt az idő, így mi, a közelebbi rokonok úgy döntöttünk, elmegyünk a közeli bárba enni. Mire mind a harmincan  összegyűltünk, már egész vidám volt a hangulat, és elképzelve, hogy ennek Paco bácsi is örülne, elénekeltük közösen kedvenc népdalát, ami az asztúriai hegyek és lányok szépségéről szólt. A döbbenetes az volt, hogy több ebédre érkező vendég is csatlakozott hozzánk. Voltunk néhányan akik sírtunk közben, de valahogy mégis egy boldog és megnyugtató hangulat lett rajtunk úrrá. Késő délutánig ott voltunk, nagyon vidám és (szokásosan hangos) családias hangulatban. Végül megegyeztünk, hogy pár nap múlva összejövünk ismét, közösen ebédelni, Paco bácsi emlékére. Mikor elmenni készülődtünk, a pincér nagyon meglepődött, hogy igaziból egy temetésről jöttünk, de azért azt is hozzátette, ő is szeretné, ha halála után így láthatná szeretteit. Azt hiszem, mindannyian így vagyunk ezzel. Isten veled Paco bácsi!