 |
| Bor és tapas by G. Róbert |
Szóval az történt, hogy Robert Parker, a fedhetetlen amerikai bor guru, akinek véleményét és borokra adott pontjait szentírásnak veszik az USA-ban, a spanyol háziasszonyok által főzésre használt 300-400 forintnak megfelelő galíciai fehérbort (RUA 2010) 90 pontra pontozta a maximális százból. Amint ez kimondta a bor atya, néhány nap alatt, az eddig ismeretlen falusi termelő szövetkezet négy évre előre eladta a borkészletét, és a spanyol bortársadalom fellázadt...
És tulajdonképpen itt kezdődik a történet, ami igencsak gondolkodásra késztette a spanyol borivókat és bortermelőket. Ugyanis a legjobb spanyol sommelier-ek-, és az átlag borivók szerint is, ez a bor tényleg rossz. A sommeliere-ek szerint, igaziból kóstolni sincs rajta sokat. Szerintük kizárt dolog, hogy Mr Parker ezt a bort kóstolta volna. A szövetkezet vezetője szerint pedig nincs tévedés, tényleg ezt a bort kóstolta.
Aztán mindenki nagyon kíváncsi lett, hogy akkor hogy is alakul ki a borok ára. Kiderült, hogy például a legdrágább spanyol bor (Pingus, 600 euro) termelőjének nem sok köze van a bor csillagászati árához, mert mihelyt kikerül a pincéből, a külvilág pontozza, értékeli és így lassan kiderül, hogy mit adnának meg a vevők érte, amit aztán el is kérnek a vásárlótól. Aztán ott van egy másik pincészet, akiknek különösebben nem ismertek a borai, de szállodává alakították a gazdaságot, ahol szószerint borban és vajban fürdetik a külföldi üzletembereket, hogy az ő boraikat vigyék piacra. Vagy itt van a legújabb trend, ahol a külföldiek azért fizetnek, hogy részt vehessenek egy pincészet életében, szüreteljenek, hordót mossanak és esténként bort kóstoljanak, amiből aztán jócskán visznek is. Persze nincs ebbe semmi újdonság. A marketingen nagyon sok múlik. Vagy minden.
Mégis, valahogy az egész eset megerősítette azt a józan paraszti gondolkodást és hozzáállást a borról, ami szerintem Spanyolországot mindig is jellemezte. Itt nincsenek csevegő-, beszélgetős borok amik "nőiesek vagy férfiasak"és az emberek sem csinálnak nagy sznobizmust a borivás körül, de bizonyos kategória alatti bort nem isznak meg, a jót és a nagyon jót pedig nagyon tudják értékelni. Igaz, itt nincs is nagy hagyománya a gyors készítésű acéltartályos (reduktív) boroknak. Itt jobban kedvelik a nehéz, tölgyfahordót hosszabb ideig látott testesebb borokat, amikhez nagyon jó áron lehet hozzájutni. A bor szigorúan evéshez való, legyen az tapas vagy báránysült. Lehet, hogy a pohár nem talpas és az illat kiemeléséhez nem megfelelő, de vendéglátóipari egységben, legyen az tapas bár vagy étterem, jó középkategória alatt nem szolgálnak fel bort. Magasabb kategóriákból viszont mindig lehet választani. Soha nem ittam még nem megfelelő hőmérsékletű vagy minőségű bort, akár a legeldugottabb kocsmában sem. Mert az hitelét vesztené.
Szóval Robert Parker hírneve és 90 pontja ide vagy oda, a spanyol közvélemény szerint tényleg nem jó a bor, de ha a külföldieknek ízlik, csak vigyék. Legalább a kis szövetkezetnek is lesz egy kis bevétele, amit mindenki támogat krízis idején. Erről pedig az jut eszembe, amikor egy idős spanyol bortermelő barátunknak vittünk egy üveg jobb fajta bort. Amikor el kezdte olvasni a címkéjét, amiben jellemezték a bor ízvilágát és színét, csak mosolygott és annyit mondott viccesen, hogy végül is, ami a legjobb a borban, hogy ha van kivel meginni...
Lehet, hogy Robert Parker is egy nagyon jó társaságban volt aznap este?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése