A bárányok ballagnak - Madridba

Juhnyáj Madrid belvárosában 2010-ben 

Ezen a hétvégén Madridban minden évben lezárják az utakat és átengedik azokat eredeti használóiknak, akik nélkül lehet Madrid se létezne...  
A látvány lenyűgöző és magáért beszél, amikor a több sávos belvárosi utakon százasával hömpölyögnek az északról érkező juhok, hogy elérjék a melegebb telelésre alkalmasabb völgyeket Madrid mellett. Az egy hónapos vándorlás  azoknak az időknek állít emléket, amikor még a pásztorok ősszel az északi területekről délre vitték a nyájat, míg tavasszal a déli területek szárazságától menekülve az északi hegyekbe vonultak a juhokkal. (Ez egyébként a "kétlegelős költözködő pásztorkodás" lenne magyarul...)

Panaszkodni pedig, hogy a közlekedés és a lakosok érdeke néhány órára háttérbe szorul, senkinek semmiféle joga nincs, hacsak a juhoknak nem. Ugyanis a nyáj azt az összekötő utat használja, ami már 1000 éve az átvonulást szolgálja, csak éppen Madrid  lassan elfoglalta és kiépitette a mai igényekenek megfelelően. Ezért egyébként sűrű botütés járt volna a város polgármesterének a XIV. században, hiszen  már csak az utat jelző kövek elmozdításáért is fenyítés járt... Az ilyen utak a királyok szigorú védelme alatt álltak és mai értelmezésben fokozottan védett területnek számítottak, hiszen ezek biztosították, hogy az állatok egész évben a legjobb táplálékot egyék. (Ezáltal a húsuk is sokkal zamatosabb és kevésbé zsírosabb volt mint manapság.)

Mivel minden egyes út évenként 3 millió juh átvonulását szolgálta(!), hogy a forgalomban ne legyen gond az utak szélességét igencsak pontos és egyszerű mérték szabta meg. Olyan szélesnek kellett lennie, hogy két kutya az ellenkező irányból futva ne keveredjen harcba egymással... (Gyengébbek kedvéért, ez 200 méterre jön ki.)

A spanyol gyapjúipar lassú háttérbe szorulásával azonban ezek az országot százával behálózó több száz kilométeres utak egyre inkább beolvadtak a mezőgazdasági területekbe, és a legjobb lehetőséget biztosították a technológiai fejlődésnek, úgy mint autópályák és villanyvezetékek... Úgyhogy mikor átvágunk Spanyolországon észak és dél között, igaziból az egykori pásztorok vándorútját használjuk.

Napjainkban, mondhatnánk az utolsó órában, mielőtt ezek az útak végleg eltüntek volna és a vándorló pásztorok kihaltak volna, a spanyolok újra támogatni kezdték ezt a tevékenységet, és szigorúan védeni az átvonulást biztosító utakat, mint nemzeti örökséget és egyben mint "zöld átjárót", ami sok állatnak az egyetlen mozgási lehetőség maradt kiépített világunkban. Ma már mindenhol tábla jelzi, ha ilyen átvonuló úton járunk. Habár a pásztorok nagy része ma már kamionnal szállítja az állatokat,  kétszáz pásztor a mai napig felvállalja a vándorlást.


Aki pedig komolyabban érdeklődik ezen életstílus után, az az utóbbi időben kialakult sajátos "pásztorturizmus" keretein belül is csatlakozhat az út egy részéhez, ahol maga a pásztor a túravezető, a program pedig ugyanaz, mint több száz évvel ezelőtt...


Valamennyi még napjainkban is transzhumanciát végző pásztor tiszteletére, Erdélytől Spanyolországig.